Hiába maradtam fent sokáig nem sokra jutottam a blútusszal, se a kamerákkal. Szinte teljesen biztos, hogy ezekkel az őskövületekkel nem kompatibilis az én laptopom, mert gyakorlatilag senkinek sem működött.
Miközben a vizsgára tanultam, teljesen triviális dolgok megtanulására nem tudtam a figyelmem 100%-át fordítani. Így előfordulhat, hogy a 42 kérdésből 3-4 hibapontom lesz apróságok miatt Pl.:
int number= 5;
System.out.println(number++);
(mit ír ki vajon)
A csel az, hogy van ++number is.
ebből csak annyira emlékszem, hogy először kiírja, aztán növeli, remélem, jót jelöltem. Az ilyen dolgokkal nem szoktam foglalkozni, ha valamit nem tudok, kipróbálom 3.3453453 másodperc alatt, hogy akkor most mi van. Nem szeretek olyan dolgokat megtanulni, amit nem kell tudni. Szóval egyáltalán nem gyakorlatias dolgokat kérdeztek a tesztben.
Szó mi szó, annyira nem tetszett ez a számonkérés, mert nagyon könnyen el tudom szórni a pontokat, ahelyett, hogy egy majdnem hibátlant írjak. Jó, értem én, alaposnak kéne lenni, nem pedig addig püfölni egy programot, míg az nem működik. De azért valljuk be, hogy egy 5 kredites tárgynak megfelelő vizsgának ez harmatgyenge volt, főleg a bme-n. És a 2-3 óra tanulás egy 5 kredites vizsgára nem volt éppen megerőltető, és ez így is ingyenkredit, akárhányast kapok.
Nagyon elcseszett osztályozási rendszerük van.
12: For an excellent performance.
10: For a very good performance.
7: For a good performance.
4: For a fair performance.
02: For an adequate performance.
00: For an inadequate performance.
-3: For an unacceptable performance.
Amint látszik 7 fokozatú, bár érdemben csak 5. Kevesebb, mint 24 óra múlva kiderül mi van, de 10-esnél rosszabbat nehezen kapok szerintem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése