Elfogyott a tésztám, van egy raklap rizs még, meg találtam a szekrényben is egy csomag tésztát, az előttem lévők hagyták itt. Nincs felbontva, szóval megeszem. Vettem csemegeuborkát pár napja, de nem tudom kinyitni, ezért csak ott áll a hűtőben. Tudom ez gáz, de 100 m-es körzetben nincs senki, akihez odamennék, hogy csá, segítsél már kinyitni. A lényeg az, hogy ma vásároltam. Csak egy tésztaszószt, egy kiló toastkenyeret, és egy kiló kartoffelsalatát vettem, de így is majdnem 2000 ft volt. Szóval nem tudom mi az a kartoffelsalad, de olcsó és sok volt, és megvettem. Úgy tűnt, nincsenek benne húsdarabok, se tengeri cuccok.
A google translate segítségével arra jutottam, hogy krumplisaláta. Az íze is valami ilyesmire következtet.
Ma a vonalkövetést pimpeltük tovább. Mostmár olyat is lehet, hogy valami akadályt rátesz valaki a vonalra, és akkor kikerüli, és visszatalál a vonalra. Ezt már valami teammunka szerűséggel csináltuk Lemonnal. Az ő vonalkövető algoritmusa, meg az én elkerülőalgoritmusommal. Valójában a mintapéldája volt annak, hogy hogyan NE csináljunk egy összetettebb, komplex dolgot. Nem kis egységekből építettük fel, összevissza copyztunk innen onnan kódokat, ennek következtében 10 percig korrigáltuk a { } jeleket, nem objektumorientáltan csináltuk, és igazából nem értjük, mitől működik. Én legalábbis csodának tartom, hogy egy ekkora kókányolás működik. Szóval a robot ki tud kerülni egy hangfalat, és megtalálja vonalat, de ha mondjuk nem ekkora lenne a kikerülendő objektum, akkor megint vakarhatnánk a fejünket.
A mai nap során előkerült (véletlen...) a rázós tollam. Már kicsit merülőben van az elem, de még azért odasóz. Csináltam a füzetemben pár fake aláírást, és odamentem emberekhez, hogy hát izé mindjárt vége ennek a summerschoolnak, és szeretném, ha mindenkitől lenne egy kis aláírásom, mert az milyen jó, és akkor így emlékezni fogok mindenkire. Persze könnyes szemmel vették kezükbe a tollat, aztán jött a bumm :D
A legjobban Agnieszkát sikerült meglepni, ő kb eldobta a tollat a terem másik végébe. Biztos ami biztos alapon a tanárnak is odatoltam a cuccot (26-7 éves, nem egy 100 éves professzor), és ő nyomkodta. Csodálkozott, hogy miért nem működik. Aztán mondta, hogy karatézik, és hozzászokott a fájdalomhoz, úgyhogy ez nem ütötte meg az ingerküszöbét. Ezután már nem akkora lelkesedéssel idegeltem az embereket, de azért még vicces volt. Aztán mondtam, hogy az az igazán keménylegény, aki önként megrázza magát. Na és most jöttek ki a kultúrák közötti különbségek. A két indiai mondta, hogy ők ezt nem, ők beszarik igen, csak hagyjam már békén őket. A bangkoki meg vagy 10 mp-en keresztül szorította és közben mosolygott. Uhh. Ennyit a mai csínytevésről megpróbálom másik tanteremben is ellőni, ahol még nem tudnak erről.
Ma volt az első nap, hogy volt pár órám lepihenni, de este elvileg megyünk megint a beachre, mert dögmeleg van.
Búcsúzóul berakok egy videót Manosról, meg a vitorlázásáról. Kék pulcsiban csodálható meg. Ezt ő mutatta nekem, mert nem értettem mi olyan nagy móka abban, hogy emberek hajókáznak a vízben.
annyira nem nyugis sport azért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése